Alap felett rendelkező megnevezése: Oktatási és Kulturális Miniszter
Alapkezelő megnevezése: NKA Igazgatósága
Alap megnevezése: Nemzeti Kulturális Alap
Alap fejezet száma: 67
A Nemzeti Kulturális Alap 2007. évi beszámolójának indokolása
A Nemzeti Kulturális Alap 2006. január 1-i hatállyal – az eredeti, azaz 1993. évben létrehozott Alaphoz hasonlóan – ismételten elkülönített állami pénzalapként működő Nemzeti Kulturális Alap lett.
Az Alap létrejötte után 2006-ban megszületett a törvény végrehajtási rendelete, majd 2007. május 10-én Miniszter úr aláírta az Alap ügyrendjét. Ezzel teljessé vált az Alap működésének jogi szabályozása
A pályáztatás lebonyolításában 2007-ben is volt olyan feltétel-változás amely módosította annak eljárási rendjét. Ilyen volt: az ú.n. „de minimis” támogatások kezelése..
Uniós szabály szerint, az Európai Unióhoz újonnan csatlakozó országok, köztük Magyarország által vállalkozások számára nyújtott, az EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó állami támogatások, amelyek a csatlakozás időpontját megelőzően váltak hatályossá és a csatlakozást követően is alkalmazandók, csak abban az esetben összeegyeztethetők a közös piaccal, amennyiben az Európai Közösséget létrehozó (Római) Szerződés 88. cikkének (1) bekezdése szerinti létező támogatásnak minősülnek.
Így az Európai Unió Bizottsága Magyarországnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásával, ideiglenes eljárás keretében, létező támogatásként (támogatási programként) fogadta el a Nemzeti Kulturális Alapprogram (2006. január 1-től Alap) támogatásait, határozott időtartamra 2006. december 31-ig.
2007. január 1-től, létező támogatás hiányában a 85/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdése értelmében minden támogatási tervezetet előzetesen be kellett jelenteni a pénzügyminiszternek, illetőleg a PM Támogatásokat Vizsgáló Irodájának.
Ez kétirányú feladatot rótt az Igazgatóságra. Egyrészt ki kellett alakítani azt az új eljárási rendet, amely alapján a pályáztatási gyakorlat kielégítette ezen új követelményeket, másrészről aktív tevőlegességgel kellett eljárni a Brüsszelbe irányuló felmentési kérelem kidolgozásában, ami jogszabályok módosítását, illetve szakmai anyagok a – brüsszeli mintának megfelelő – kidolgozását jelentették. Ez a feladat egész évre kiható munkát jelentett az Igazgatóság számára.
A következő táblázat mutatja, hogy az utóbbi hét évben hogy változott a beérkezett és támogatott pályázatok száma, valamint az igényelt és megítélt támogatások összege.
Megnevezés |
2001 |
2002 |
2003 |
2004 |
2005 |
2006 |
2007 |
Beérkezett pályázat (db) |
11614 |
11244 |
12459 |
14888 |
12683 |
11820 |
10879 |
Támogatott pályázat (db) |
7204 |
6605 |
7213 |
8133 |
6483 |
6301 |
5766 |
Igényelt támogatás (Mrd Ft-ban) |
13,9 |
15,7 |
19,5 |
28,2 |
23,2 |
20,6 |
21,2 |
Támogatott pályázatok igénye (Mrd Ft-ban) |
8,2 |
9,2 |
11,9 |
14,9 |
13,9 |
11,7 |
12,9 |
Megítélt támogatás összesen (Mrd Ft-ban) |
4,8 |
5,6 |
7,0 |
8,7 |
8,4 |
7,5 |
7,6 |
A táblazat adataiból látható, hogy 2007-ben mind a beérkezett, mind a támogatott pályázatok számánál csökkenés tapasztalható a megelőző évekhez képest. Ezzel ellentétben a 2006. évhez viszonyítva kismértékben nőtt mind a benyújtott mind a támogatott pályázatok igényelt támogatásának összege. Lényegében az előző évivel azonos volt a megítélt támogatás összege. Mindezek együttes hatására 2007-ben az egy támogatott pályázatra jutó támogatás összege 10,7 %-kal haladta meg az előző évit.
2007-ben a 6.958 db pályázat szakmai és pénzügyi beszámolójának értékelése realizáló-dott. Ezzel az 1994. és 2006. közötti időszakban támogatott 83.258 db pályázat 92,7 %-a (77.211 db) lezárásra került. A pályázatok pénzügyi elszámolása is is folyamatosan történt, a tárgyévben 7.906 db pályázat pénzügyi elszámoltatása valósult meg.
Az NKA Igazgatósága belső ellenőrzési tevékenységét a 193/2003.(IX.26) Korm. rende-letben meghatározottak, a PM által közzétett útmutatók és standardok figyelembevételével folytatta. A környezet folyamatos változásaira az ellenőrzési tevékenység vitelében is töre-kedtünk megfelelően reagálni. Ez kettős úton valósult meg:
Az éves 2007. évi ellenőrzési tervet – amely az elfogadott stratégiára épült és tartalmazta a vezető testületek javaslatát és észrevételeit – teljesítettük. Elsőbbségi feladat a pályázóknak juttatott támogatások helyszíni ellenőrzése volt. A stratégiát 4 éve fogalmaztuk meg; ebben 10 százalékot elérő lefedettséget 2007-re terveztünk elérni. A cél már 2006-ra megvalósult; s 2007 évben is 12,1 % - os mutatót értünk el. Az év során befejezésre és minősítésre került az előző évben elkezdett 24 áthúzódó helyszíni vizsgálat is. Az ellenőrzés típusok fajlagos idő-ráfordítása csökkent az előző évihez képest. Hatásfok emelkedés is volt mögötte, de közrejátszott, hogy a korábbi mutatót a 2006. évi nagy számú, problémákkal terhelt vizsgálat aránytalanul magasabb idő-szükséglete eredményezte. Az előkészületek megtörténtek a pályázatkezelési számítógépes rendszer ellenőrzési modullal történő kiegészítésére. A szoftvernek elsődlegesen az ügymenet gyorsítását, a folyamatok könnyebb, átláthatóbb kezelését kell segítenie.
A végrehajtás során a Belső Ellenőrzési Kézikönyv eljárás-rendjét, módszertanát, irat- és jelentésmintáit alkalmaztuk. A Kézikönyv nyilvános, valamennyi munkatárs számára hozzáférhető a belső számítógépes hálózaton. A jelentések általános minősége a standardoknak megfelelő. A megállapítások elfogadottsága a vizsgálatok túlnyomó részénél rendben lévő volt. A belső ellenőrök megvalósítható ajánlásokat, érdemi javaslatokat tettek. A vizsgált szervezetek részéről visszajuttatott felmérő lapok megerősítették ezt.
A pályázók helyszíni ellenőrzésének mutatói összefoglalóan:
Megnevezés |
2005. év |
2006. év |
2007. év |
2007. év teljesítés |
I. Pályázók helyszíni ellenőrzése
|
18 56.811 |
23 144.010 |
30 122.390 |
33 149.490 |
Támogatás összege (ezer Ft) |
70 603.888 |
40 950.218 |
31 700.434 |
46 760.759 |
II. Adatok mindösszesen
|
88 660.699 |
63 1.094.228 |
61 822.824 |
79 910.249 |
A pénzügyi ellenőrzések során vizsgáltuk a miniszteri keretből nyújtott támogatások elszámolását is. Ez 313 millió forint felhasználásának áttekintésére, 10 pályázó 11 pályázatára terjedt ki. A 16,2 százalékos arány – a teljes miniszteri kerethez viszonyítva – némileg meghaladta az összefoglalóban bemutatott átlagos lefedettségi mutatót.
A pályázóknál a megvalósítás és az elszámolás tekintetében a közepes tartomány alsó harmadában állapíthattuk meg az elemzések alapján – az integrált kockázati mutatót.
Az Igazgatóság belső működésére vonatkozó munkák zömét a szabályszerűségi- és rendszerellenőrzések képezték. Az Igazgatóság belső tevékenységének integrált kockázati mutatója az alacsony tartományban van; miután megfelelő a szabályozottság és a belső kontrollok működnek. Ennek megfelelően 2007-ben a belső ellenőrzés továbbra is a kiépített FEUVE rendszerek megfelelőségének igazoló vizsgálatára összpontosított.
A Nemzeti Kulturális Alap 2007. évi pénzügyi adatai
Bevételek
Bevételi jogcímek |
Eredeti terv |
Módos. Terv |
Tényleges |
Bevétel ( millió Ft ) |
|||
1. Kulturális járulék bevétel |
8.500,0 |
8.747,2 |
8.768,8 |
2. Külső forrásból átvett bevétel |
|
45,0 |
45,0 |
3. Támogatásértékű bevételek |
|
244,5 |
244,5 |
4. Egyéb (nem adójellegű ) bevétel |
115,0 |
213,0 |
214,5 |
Összesen: |
8.615,0 |
9.249,7 |
9.272,8 |
Az NKA finanszírozási rendszerére 2007-ben is az elkülönített állami pénzalapokra érvényes szabályozás vonatkozott, aminek lényege, hogy kiadásait saját bevételéből kell fedeznie és úgynevezett egyenlegtartási kötelezettsége van, vagyis kincstári számlájának 2007. december 31-ei záró egyenlege nem lehet kevesebb a 2006. december 31-én kimutatott záró egyenlegnél.
Kulturális járulékbevétel
Az Alap meghatározó bevétele – tárgyévi összes bevételének 94,56 %-a – a kulturális járulék bevétel. A tényleges (8.768,8 millió Ft) járulék bevétel 3,16 %-kal haladta meg az eredeti költségvetésben tervezett 8.500,0 millió Ft-ot. 2006-tól a járulékot a Kincstár naponta jóváírja az Alap számlájára, így biztosított a bevétel alakulásának folyamatos, napi figyelemmel kísérése. Ettől azonban sajnos nem lett egyenletesebb, kiszámíthatóbb a járulék bevétel. A 2007-es járulékbevétel összességében 6,3 %-kal haladta meg az előző évit. A bevétel havonkénti arányának alakulása az egyes éveken belül, illetve az egyes évek azonos hónapjait összehasonlítva is igen vegyes képet mutat. A várható bevétel éves összegének tervezése változatlanul csak igen nagy bizonytalansággal történhet.
2006. január 1-jét követően - így 2007-ben is - az Alapnak havi finanszírozási tervet kell készítenie, amelyben egy évre előre meg kell határozni a tervezett éves bevételek és kiadások havonkénti teljesülését. A 2006. évi adatok alapján lehetett megtervezi a 2007. évi járulék havi bevételeinek összegét. A finanszírozási terv bevételi oldalának összeállítása nem kisebb gondot okoz, mint a járulékbevétel éves várható összegének meghatározása. A finanszírozási tervben a költségvetésben megtervezett bevétel havi teljesülését kell megadni. Problémát jelent azonban, hogy az éves bevétel teljesülésének havonkénti aránya évenként is eltérő.
Pl.:
Külső forrásból átvett bevétel:
A Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete 45 millió forintot utalt át az Alap számlájára. Az együttműködési megállapodás alapján 30 millió Ft-ot az Ismeretterjesztési és Környezetkultúra, 14 millió Ft-ot a Szépirodalmi Szakmai Kollégium használhatott fel alkotói, illetve könyvszakmai lapok támogatására, 1 millió Ft a lebonyolítási költségek fedezetéül szolgált.
Támogatásértékű bevételek:
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal kötött együttműködési megállapodás alapján, környezet- és természetvédelmi folyóiratok megjelentetésének támogatására a KVM 15 millió Ft-ot utalt át az Alap számlájára, amihez az Alap saját forrásából további 15 millió Ft-ot biztosított.
Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériummal kötött megállapodás alapján a 2007. évben megrendezésre kerülő, nemzetközi, országos hatókörű, turisztikai vonzerőt jelentő kulturális rendezvények támogatására, valamint azok monitorozására az ÖTM 200 millió forintot utalt át az Alap számlájára. Az NKA 100 millió Ft-os saját forrásával együtt erre a programra összesen 300 millió Ft –os keret állt a támogatást megítélő kollégium rendelkezésére.
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériummal kötött megállapodás alapján a Tárca 100 ezer Ft-ot utalt át az Alap számlájára. Ehhez az összeghez a Könyvtári Szakmai Kollégium saját keretéből hozzátett 5 millió Ft-ot. Az így létrejött 5,1 millió Ft-os keretösszeg a büntetés-végrehajtási intézetek fogvatartottai könyvtári ellátása javításának céljára kiírt és elbírált pályázatok támogatására szolgált.
A nevezési díjbevétel (29,4 millió Ft) a kollégiumok által a pályázati felhívásban előírt befizetési kötelezettség teljesítéséből adódik. Nevezési díjból a Műemléki Szakmai Kollégium 15,5 millió Ft-tal, a Színházi Szakmai Kollégium 7,3 millió Ft-tal, a Kiemelt Kulturális Események Kollégiuma 6,6 millió Ft-tal növelhette tárgyévi pályáztatási keretét.
Egyéb (nem adójellegű) bevételek:
A 2006-2007. években megítélt visszatérítendő támogatásokból 80 millió Ft visszafizetésére került sor.
A pályázati támogatások visszafizetéséből a ténylegesen befolyt bevétel 128,6 millió Ft volt. Ez az összeg az el nem fogadott pénzügyi elszámolások, valamint a fel nem használt támogatások miatti visszafizetésekből ered.
Bírság, kötbér és késedelmi pótlék jogcímeken a tényleges bevétel összege 5,9 millió Ft volt.
Bevételi többlet
A jogszabályi előírások alapján év végén a bevételi előirányzatot a tényleges teljesítésnek megfelelően kell rendezni. Ezt a kincstári zárás időpontjában rendelkezésünkre álló infor-mációk alapján megtettük, a zárás utáni banki napok pénzforgalmáról azonban már nem állt módunkban az előirányzat módosítást a kincstárnak megküldeni. Emiatt összességében 23,1 millió Ft bevételi előirányzat többletünk keletkezett, az alábbi részletezés szerint:
Kiadások (pénzforgalmi adatokból)
Kiadási jogcímek |
Eredeti terv |
Módos. terv |
Tényleges |
kiadás ( millió Ft ) |
|||
1. Pályázati támogatások |
|
|
|
1.1. Pályázati kiutalások |
7.785,0 |
8.333,2 |
7.705,7* |
1.2. Külső forrás maradvány visszautalása |
|
|
1,4 |
2. Működési kiadásként elszámolva |
|
|
|
2.1. NKA kommunikációs kiadásai |
|
80,0 |
80,0 |
2.2. NKA folyóirat pályázatokhoz auditálás |
|
4,7 |
4,7 |
2.3. NKA Igazgatósága működési kiadásai |
806,0 |
808,4 |
808,4 |
2.4. Egyéb működési kiadások |
24,0 |
23,4 |
23,4 |
Összesen: |
8.615,0 |
9.249,7 |
8.623,6 |
Az NKA a 2007. évi 9.272,8 millió Ft bevételének mindössze 9 % - át fordította működési kiadásokra (az Alap pénzeszközeit kezelő, a pályáztatást lebonyolító Igazgatóság, valamint a Bizottság és a Szakmai kollégiumok működésének – beleértve a Bizottság és a Szakmai kollégiumok vezetőinek, tagjainak tiszteletdíját és költségtérítését is, a külső forrásokból fedezett pályáztatás többletköltségeit, valamint az NKA számlájának vezetésével kapcsolatos bankköltséget – biztosítására).
Működési költségként került elszámolásra az NKA kommunikációjára 80 millió Ft, valamint a támogatott folyóiratok auditálására fordított 4,7 millió Ft is.
A 9.272,8 MFt bevétel 83,1 %-a ( 7.705,7 MFt), a pályázatok támogatásának finanszírozására szolgált.
A tárgyévi bevétel 7 %-a (649,2 millió forint) nem került kifizetésre.
Az Alappá való átalakulás következményeként 2006. január 1-től megváltozott a pályázati célt szolgáló kiadások tervezésének, és tényleges kifizetéseinek részletezése. A pályázati tá-mogatások összegét a költségvetésben és a beszámolóban, az NKA-ról szóló törvény 7. §-ában felsorolt törvényi célok szerint is be kell mutatni.
A kiutalt pályázati támogatások törvényi célok szerinti megoszlását a következő felsorolás tartalmazza:
Felhasználási cél megnevezése |
2006. év |
2007.év |
|
|
|
- Nemzeti és egyetemes értékek létrehozásának, megőrzésének, terjesztésének támogatása |
3 362,6 m Ft |
2 628,4 m Ft |
- Évfordulók, hazai fesztiválok és rendezvények, valamint azokon való részvétel támogatása |
1 612,2 m Ft |
1 638,4 m Ft |
- Nemzetközi fesztiválok, rendezvények és azokon való részvétel támogatása |
2 633,3 m Ft |
1 839,9 m Ft |
- Művészeti alkotások új irányzatai, új kulturális kezdeményezések támogatása |
332,7 m Ft |
282,7 m Ft |
- Kultúrával kapcsolatos tudományos kutatások támogatása |
58,2 m Ft |
33,4 m Ft |
- Épített örökség, építőművészet támogatása |
304,5 m Ft |
351,2 m Ft |
- Kultúrateremtő-, közvetítő, valamint egyéni és közösségi tevékenységek támogatása |
1 022,0 m Ft |
926,7 m Ft |
- Szakmai díjazásához való hozzájárulás |
14,4 m Ft |
3,6 m Ft |
- Nemzetközi tagdíjak |
1,9 m Ft |
1,4 m Ft |
A 2007-ben kiutalt pályázati támogatások kiemelt kulturális szakfeladatonkénti részletezése:
|
552,2 millió Ft |
|
872,8 ” |
|
1.841,8 ” |
|
1.670,0 ” |
|
1.093,5 ” |
|
435,0 ” |
|
587,6 ” |
|
255,6 ” |
|
5,4 ” |
|
391,8 ” |
A pénzforgalmi kiadások részletezése a kedvezményezettek köre szerint:
millió forintban, egy tizedessel
2007. évi teljesítés levezetése |
Kiadás |
Kiadásból |
|
Műkö-désre |
Meghatáro- |
||
Kedvezményezettek köre |
|
|
|
- központi költségvetési intézmények |
2.165,2 |
916,5 |
1.248,7 |
- alapítvány |
906,1 |
|
906,1 |
- gazdasági társaság |
1.282,0 |
|
1.282,0 |
- önkormányzat/vagy intézménye |
1.424,8 |
|
1.424,8 |
- magánszemély |
358,1 |
|
358,1 |
- egyéb: |
2.486,0 |
|
2.486,0 |
= egyesület és egyesülés 904,7 |
|
|
|
= egyház és intézményei 263,9 |
|
|
|
= külföld 224,2 |
|
|
|
= egyéb non profit szervezet 1.093,2 |
|
|
|
|
Összes kifizetés |
8.622,2 |
916,5 |
7.705,7 |
Megítélt pályázati támogatások megoszlása a támogatási összeg nagysága szerint:
Intervallum |
2006. évben |
2007. évben |
||||
Ft |
támogatott pályázatok |
támogatott pályázatok |
||||
-tól |
- |
ig |
db |
Ft |
db |
Ft |
|
|
|
|
|
|
|
0 |
- |
499.999 |
3 069 |
777 258 591 |
2 765 |
727 391 615 |
500.000 |
- |
999.999 |
1 707 |
1 090 744 108 |
1 417 |
916 352 854 |
1.000.000 |
- |
4.999.999 |
1 327 |
2 311 544 538 |
1 323 |
2 382 884 883 |
5.000.000 |
- |
9.999.999 |
110 |
690 194 125 |
139 |
916 136 814 |
10.000.000 |
- |
14.999.999 |
28 |
306 580 000 |
60 |
680 669 000 |
15.000.000 |
- |
19.999.999 |
16 |
262 077 658 |
15 |
240 308 000 |
20.000.000 |
- |
24.999.999 |
13 |
266 000 000 |
23 |
469 203 287 |
25.000.000 |
- |
29.999.999 |
5 |
125 000 000 |
7 |
180 240 000 |
30.000.000 |
- |
49.999.999 |
12 |
422 560 000 |
12 |
452 000 000 |
50.000.000 |
|
fölött |
14 |
1 230 720 000 |
5 |
618 000 000 |
|
|
Összesen: |
6 301 |
7 482 679 020 |
5 766 |
7 583 186 453 |
Az adatok alapján látható a támogatási összeg „elaprózódása”. A „soknak, kicsit” tendencia állandósulni látszik:
Az NKA bankszámlája 2007. évi pénzforgalmának alakulását és a záró pénzkészle-tet terhelő kötelezettségeket az alábbi levezetés szemlélteti:
| NKA bankszámlájának | 2007. 01. 01-jei nyitó egyenlege: | 2.928,6 millió Ft |
| 2007. évi bevételek | + 9.272,8 - ’’- |
|
+ függő bevétel: |
+ 1,5 - ’’- |
|
| 2007. évi pénzforgalmi kiadások | - 8.623,6 - ’’- |
|
| 2007. 12. 31-ei záró egyenlege: | 3,579,3 millió Ft. |
A 2007. december 31-ei záró egyenleg 650,7 millió Ft-tal több, mint a 2006. évi, az egyenleg tartási kötelezettség miatt a 2008. december 31-i számla egyenleg ennél kevesebb nem lehet.
Budapest, 2008. április 11.
Ékessy Éva s.k. |
Perlik Pál s.k. |
gazdasági igazgató |
igazgató |