9/2009 (I. 26.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a Képzőművészeti Szakmai Kollégium 2008. december 10-i, 1603/313, 166/4900, 1606/4001, 1606/4909 számú pályázatokról szóló döntését – a pályázati felhívásban megfogalmazott feltételektől való eltérés – és ezzel az esélyegyenlőség nem biztosítása miatt – nem támogatja, a pályázatok érvénytelenek.
10/2009 (I. 26.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a Képzőművészeti Szakmai Kollégium 2008. évi Arts&Business címzett támogatási keretének maradványát a 2009. évi nemzetközi kiállításokon való megjelenés tárgyában kiírt pályázat döntési keretéhez helyezi át.
15/2009. (II. 23.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a Múzeumi szakmai kollégium kérését elfogadva a kollégium szabad keretéből, a „nagy kiállításokra” a kollégium által elkülönített 50 millió forintot céltámogatásnak minősíti; továbbá a korábban az MTI fotóarchívumának digitalizálásra rendelt 10 millió forintos céltámogatást – a 2009. évi tartalék keret terhére – címzett támogatási formára módosítja.
21/2009 (III. 23.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a Kiemelt Kulturális Programok kollégium Nemzetközi támogatások 50 millió forintos címzett támogatási keretéhez – a 2009. évi tartalék keret terhére – további 40 millió forintot csoportosít át.
Jelen döntés eredményeként a Kollégium „nemzetközi támogatások címzett kerete 90 millió forintra emelkedik, az NKA tartalékkerete 100 millió forintra csökken.
22/2009 (III. 23.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a Fotóművészeti Szakmai Kollégiumnál – a kollégium kérésének megfelelően – a Kálvin-év programjainak támogatására 2 millió forint céltámogatási keretet határoz meg.
23/2009 (III. 23.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy – hozzájárulva a két érintett kollégium kéréséhez – engedélyezi a Fotóművészeti és Képzőművészeti kollégiumok keretéből 5-5 millió Ft terhére közös múzeumpedagógiai pályázat meghirdetését.
A pályázatot – a Képzőművészeti Szakmai Kollégium szakmai bevonásával – a Fotóművészeti Szakmai Kollégium bonyolítja le.
29/2009 (IV. 27.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egy tartózkodás mellett 8 igen szavazattal úgy döntött, hogy a Múzeumi Szakmai Kollégium kérésének megfelelően a Magyar Távirati Iroda Zrt. Fotóarchívumának nyílt, kereshető adatbázisába történő digitalizálására a 2010. és 2011. évre 15-15 millió forint címzett támogatást biztosít.
33/2009 (IV. 27.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy az EU Kultúra Programja, a Norvég Alap, a Délkelet-Európai Transznacionális Együttműködési Program 4.3. prioritási pályázatok magyar „nyertesei” önrészének támogatására a Kiemelt Kulturális Programok kollégium 2010. évi kereténél 50 MFt-os úgynevezett „nemzetközi együttműködések” címzett támogatást biztosít.
39/2009. (V. 26.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy az Önkormányzati Minisztériummal közös turisztikai célú pályázatok lebonyolítására az NKA 2010. évi kerete terhére – a 2008. december 9-i megállapodáson túl, az ÖM-mel azonos nagyságrendű összeget – további 200 millió Ft-ot biztosít.
A turisztikai célú pályázat keretösszege így 2010-ben összesen 600 millió Ft.
Az együttműködési megállapodást az NKA Igazgatósága készíti elő.
40/2009. (V. 26.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy az NKA-hoz 2009. május 27-e után különböző okok miatt visszaérkezett pénzösszegeket központosítja; a keret felosztásáról később dönt.
41/2009. (V. 26.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy az NKA-hoz visszaérkezett pénzösszegek terhére a Szépirodalmi kollégium kereténél 2 millió forint címzett támogatást biztosít a Költők Világkongresszusa Parnasszus Egyesület által szervezett Költők Világkongresszusa számára.
Szintén a visszaérkezett pénzösszegek terhére az Ismeretterjesztés és környezetkultúra kollégiumon keresztül 1,6 millió forint címzett támogatást biztosít az Argumentum Kiadó és Nyomda által kiadásra kerülő „A reformkori magyar országgyűlések történeti névtára (1825–1848)” című kiadvány megjelentetésére. A pályázatokat meghívásos formában kell lebonyolítani.
44/2009. (VI. 22.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy minden megszüntetett-, félbeszakított pályázati pénzösszeget, tovább minden visszautalt pályázati összeget, pénzmaradványt - 2009. január 1-jéig visszamenően - központi tartalékba helyez.
Fenti rendelkezés alól kivételt képez a miniszteri keret, valamint a Kiemelt Kulturális Programok Kollégiumnál a Pécs 2010-es program 2009. II. félévi 80 millió Ft-os támogatás.
Az így létrejövő tartalék keretről a Bizottság később dönt.
(Ezzel a döntéssel a Bizottság a 40/2009. (V.26) számú határozatát hatályon kívül helyezte).
45/2009. (VI. 22.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a visszautalt pénzek központosított keretének terhére az alábbi címzett támogatásokat rendeli:
| Kiemelt Kulturális Programok kollégium: | ||
| Hagyományok háza | Norvég Alapnál nyertes pályázat önrészére | 17 millió Ft |
| Budapesti Fesztiválközpont Kht. | Revizoronline 2009. II. félévi működésére | 7 millió Ft |
| Könyvtári kollégium | ||
| Országos Széchényi Könyvtár | Skultéty Csaba gyűjteményének megvásárlására | 3 millió Ft |
47/2009. (VII. 21.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság az általa hozott 44/2009 (VI. 22.) számú határozatával központosított pénzeket az általa tárgyalt előterjesztés értelmében – 2 tartózkodás és 8 igen szavazat mellett – az alábbiak szerint osztja fel:
| Építőművészet | Régi-Új Magyar Építőművészet | Kulturális Örökségnapok – őszi-téli számok | 4 M Ft | |
| Fotóművészet | Magyar Távirati Iroda | Emlékmű fotók feltárása, kiadása | 3 M Ft | |
| Ismeretterjesztés | Korona Kiadó | 1848–49 Arad, a magyar Golgota városa – album | 2,5 M Ft | |
| Kiemelt Kult. Pr. | Berlini Magyar Intézet (CHB) | Német egység a Balatonnál | 6 M Ft | |
| Múzeum | BTM–Fővárosi Képtár | Forradalmi dekadencia (kiállítás) | 1,6 M Ft | |
| Szépirodalom | Petőfi Irodalmi Múzeum | Eaton Darr stófáiból – Radnóti – Parti Nagy – Banga Noran Kiadó – Kőrösi P. József Gion Nándor ifjúsági regények, Sinkó Ervin: Optimisták |
||
| Kossuth Könyvkiadó Zrt. | Elie Wiesel, Fejtő Ferenc hangoskönyvek | összesen: | 6 M Ft | |
| Színház | Thália Színház Kht. | Post-POSZT | ||
| Vidéki Színházak találkozója | ||||
| Határontúli Színházak találkozója | összesen: | 4 M Ft | ||
| Zene | Klassz Zenei Iroda | Emlékév előkészítése | 2 M Ft | |
| Budapesti Fesztiválzenekar | Krasa: Brundibár gyerekopera, iskolás program | 2,5 M Ft | ||
| összesen: | 31,6 M Ft |
49/2009. (VII. 21.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a kollégiumok, a 2010. évre eddig vállalt kötelezettségek fennmaradó 1383 millió forintos keret alapján a 2010. évi pénzkeretük terhére még ebben az évben még az alábbi célokra hozhatnak döntést:
| – valamennyi kollégium folyóirat-támogatása összesen | 700 millió Ft | |
| – Kiemelt Kulturális Programok | 550 millió Ft | |
|
500 millió Ft | |
|
50 millió Ft | |
| – Múzeum: MTI fotóarchívumának feldolgozása | 15 millió Ft | |
| – évadban működő művészeti kollégiumok pályázatai | 75 millió Ft | |
|
||
| – Szükség szerint később meghatározott célokra fennmaradó, a 2010. évre kötelezettséggel terhelhető fennmaradó összeg | 43 millió Ft |
50/2009. (VIII. 7.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egy ellen- és hét igen szavazattal úgy döntött, az Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény 9. § 1-3 bekezdése értelmében a kollégiumok 2009-ben a számukra megállapított éves pénzkeretük 15%-át fordíthatják egyedi és 15%-át meghívásos pályázatok támogatására.
51/2009. (IX. 14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy 44/2009 (VI.22.) számú határozatát módosítva, a 2009. szeptember 15-e után a bármilyen okból megszüntetett – félbeszakított pályázati pénzösszegeket, tovább minden visszautalt pályázati összeget, pénzmaradványt nem központosít, hanem azok automatikusan visszakerülnek az érintett kollégiumok kereteibe
56/2009. (IX. 14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy az állandó szakmai kollégiumoknak a következő három évre történő kötelezettségvállalását kísérleti jelleggel, próbaképpen csak a Szépirodalmi Szakmai Kollégium pályázati felhívásban megjelölt körére engedélyezi; csak és kizárólag hazai kiadású, előre meghatározott, évente legfeljebb 15 lap esetében, összesen maximum 120 millió Ft erejéig.
57/2009. (IX. 14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság az NKA kommunikációjának tárgyában kelt előterjesztés alapján egyhangúlag az alábbiakról döntött:
65/2009. (XI. 2.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy – a Zenei Szakmai Kollégium kérése alapján – a Bartók Új Sorozat 2009. évi 40 millió forintos címzett támogatási keretéből 5 millió forintot a zenei kollégium egyedi lebonyolítású pályázati keretéhez csoportosít át.
66/2009. (XI. 2.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy – a két érintett kollégium kérése alapján – az NKA Szépirodalmi Szakmai Kollégium idei évi keretéből 4,5 millió forintot csoportosít át a Könyvtári Szakmai Kollégiumhoz, a Könyvhét, a Műút és az Új könyvpiac című lapok Könyvtárellátó Nonprofit Kft. általi beszerzésére, valamint hazai városi könyvtárakba való eljuttatására.