A 2011. évi ellenőrzési terv végrehajtásának eljárási szabályai

Tisztelt Pályázó Partnereink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az NKA Igazgatósága Belső Ellenőrzési Osztálya tervezett helyszíni vizsgálatait egységes ellenőrzési program szerint végzi. A program tartalmazza egyebek között az ellenőrzés célját, az alkalmazott ellenőrzés típusát és módszereit, az ellenőrzésre vonatkozó jogszabályi felhatalmazás hivatkozását. Az ellenőrzés megkezdéséről szóló írásos értesítésben, és a vizsgálati jelentés bevezetőjében erre a programra utalunk.

Tájékoztatásul, az alábbiakban tesszük közzé.

ELLENŐRZÉSI PROGRAM

Az ellenőrzés címe:
A megítélt támogatás (ok) felhasználásának és elszámolásának, valamint kulturális hasznosulásának helyszíni vizsgálata

Az ellenőrzést végző szervezet: NKA Igazgatósága Belső Ellenőrzési Osztály, valamint NKA Szakmai Kollégiumai.

Pénzügyi ellenőrzés célja:

annak megállapítása, hogy a megítélt támogatások felhasználása és elszámolása szerződésszerűen és a vonatkozó előírásoknak megfelelően történt-e.

 Szakmai ellenőrzés célja:

 annak megállapítása, hogy a kapott támogatás az elvárásoknak megfelelően hasznosult-e a kultúra területén; folyamat áttekintése, a változások és módosítások szükségességének igazolása, a támogatás hatékonyságának és a megvalósítás eredményességének vizsgálata, stb.

A pénzügyi ellenőrzés feladata a számszerűsíthető, nevesíthető tények csoportosítása és elemzése:

  1. A pályázati kiírás, a benyújtott pályázati dokumentáció, a döntés és a támogatási szerződés szabályszerűségi és pénzügyi összhangjának vizsgálata.
  2. A támogatás szerződésszerű felhasználásának, a megvalósításról készült szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás teljességének és szabályszerűségének vizsgálata.
  3. A helyszíni vizsgálat elvégzése, különös tekintettel az alábbiakra:

Az ellenőrzés részletes szakmai programja:

Az ellenőrzés típusa: pénzügyi vagy teljesítmény-ellenőrzés.

Az ellenőrzés módszerei:

Ellenőrizendő időszak: a pályázat benyújtásától az elszámolás lezárásáig.

Az ellenőrzés elrendelése: az NKA Igazgatóságának 2011. évi belső ellenőrzési terve alapján a 71933/10, 71934/10, 71935/10, 71936/10 és 71937/10 számú valamint a szakmai megbízólevelekkel.

Jogszabályi vagy egyéb felhatalmazás: a 193/2003 (XI.26) – többször módosított – Kormányrendelet előírásai alapján, valamint a NKA Igazgatósága Belső Ellenőrzési Kézikönyve vonatkozó előírásai szerint.

Az ellenőrzést végzők:
vizsgálatvezető
belső ellenőr
támogató szakmai kollégium kurátora

A helyszíni ellenőrzés tervezett időtartama: 1-3 munkanap

A végleges ellenőrzési jelentés elkészítése:

A vizsgálathoz pályázatonként felhasználásra kerülő dokumentumok jegyzéke:
pályázati kiírás (ha van); a pályázó pályázati dossziéjában levő dokumentumok (döntéssel, szerződéskötéssel, szerződésmódosítással, pénzügyi elszámolással, szakmai beszámolóval kapcsolatos okmányok, elszámolási bizonylatok másolatai, hatósági igazolások, stb.); a pályázat/okhoz kapcsolódó könyvelési dokumentumok.

 

A helyszíni vizsgálatokról ellenőrzési jelentés készül, mely tényszerű megállapításokat tartalmaz a szerzett tapasztalatokról és – szükség esetén – javaslatokat fogalmaz meg az ellenőrzött számára további sikeres pályázás érdekében.

Az ellenőrök összesített véleményt formálnak a vizsgált területről, a pályázatról és a teljesítés, elszámolás szabályosságáról. Ez öt minőségi kategória valamelyikébe való besorolással történik.
Megfelelő: működő belső kontrollok, minőségi teljesítmény. A megállapítások nem utalnak alapvetően gyenge pontokra. Képesség a célkitűzések megvalósítására, a kockázatok megfelelő kezelésére.
Korlátozottan megfelelő: a legtöbb tekintetben elfogadható teljesítmény. A megállapított hibák a szokásos munkafolyamatok mellett javíthatók.
Gyenge: a folyamatok rendszere több hiányosságot mutat. A teljesítményt nem felügyelik megfelelően, az alkalmazott eljárások sem elég hatékonyak. A hiányosságok megszüntetése, a rendezés és a javítás érdekében intézkedési terv készítése indokolt.
Kritikus: a teljesítmény, a működési feltételek több szempontból hiányosságot mutatnak. Alapvető belső ellenőrzési pontok nem működnek. A rendezés és a javítás érdekében intézkedési terv készítése indokolt. A vezetés javító intézkedéseinek eredményét további ellenőrzések során kell igazolni.
Elégtelen: a hibák és a mulasztások súlyosan veszélyeztetik a működést. A figyelmetlen ügykezelés, jogszabály-sérelem, eltérés a meghatározott eljárástól pénzügyi hiányt és/vagy a támogatás visszafizettetését eredményezheti. A beavatkozás elmulasztása veszélyezteti a pályáztatásban való részvételt. A hiányosságok megszüntetése, a rendezés és a javítás érdekében intézkedési terv készítését tartjuk szükségesnek.

A pályázóknál elvégzett helyszíni ellenőrzések eredményéről tájékoztatjuk az NKA Igazgatóságát és szakmai testületét.

 

Budapest, 2011. február 17.

Czeibert Lajos sk.
osztályvezető